2. fejezet

Perselus Piton elmerengve n�zte a pergament az irod�j�ban. Nem tudott a munk�j�ra koncentr�lni, mert az �j lak�t�rs j�rt a fej�ben. Vajon helyesen cselekedtem? – k�rdezte mag�t�l.

***

N�gy �vvel ezel�tt volt a var�zsl�k legnagyobb h�bor�ja. Az emberek neki, Perselus Pitonnak k�sz�nhetik Voldemort buk�s�t. Az utols� horcruxot megtal�lta, �s �gy megmentette az embereket Voldemort haragj�t�l. Harry Pottert �s �t tartott�k a h�bor� legnagyobb h�s�nek. Perselus nehezen kezelte ezt a csillog�st, mert mindenhol meg�ll�tott�k, �s gratul�ltak neki, �s � nem igaz�n volt hozz�szokva az ilyen gesztusokhoz. Lassan szokta meg ezt a f�ny�z�st �s fogadta el mag�t. T�bb� m�r nem j�rt mindig feket�ben, modortalan arca is megv�ltozott, �s a haja sem volt m�r a r�gi. Voltak k�r�l�tte boszork�nyok, de mindegyik kapcsolata rosszul v�gz�d�tt.

Roxfortot otthagyta �s keresett mag�nak munk�t a Miniszt�riumban. El�sz�r a Wizengamot egyik tagja volt, majd megtakar�tott p�nz�n megalap�totta a K�ls�s�gi Balesetbizotts�got. Azzal a c�llal tette mindezt, hogy azok a var�zsl�k �s boszork�nyok, akik t�vol vannak a var�zsvil�gt�l, �s elvesztett�k valamelyik szerett�ket vagy a vagyonukat, azokat ilyen esetben a Bizotts�g tudja t�mogatni. H�rom �ve hozta l�tre a szervezetet, �s az�ta volt � maga az igazgat� enn�l a Bizotts�gn�l.

Egy h�napja meghalt a h�ziman�ja, az�ta maga vezette a h�ztart�st, de a sok munka miatt, igen kev�s id�t t�lt�tt a h�z�ban, legfeljebb �jszak�nk�nt ment haza aludni egy keveset. Nem akart m�sik h�ziman�t keresni, mert jelent�ktelennek tartotta �ket, �gy r� maradt minden teend� a h�z k�r�l.

P�r napja olvasta a Hermione Grangerr�l sz�l� iratot, �s szerencs�nek tartotta az id�z�t�st. Tudta, hogy ez a l�ny huszonegy �ves, m�g tanul� �s nagyon okos. Erre a k�t h�napra nagyon j� szolg�latot tehetne neki. Elv�gezn� a h�zimunk�t, �s mellette nyugodtan tudna tanulni. Perselus tudta, hogy sz�ks�ge van egy emberre, akivel komolyabb t�m�kr�l is besz�lhetn�nek, �s f�leg olyanra, aki �rt a b�jitalf�z�shez, �s eml�kezett m�g Hermion�ra �s a tehets�g�re di�kkor�b�l.

N�ha az volt az �rz�se, hogy er�szakkal z�rja be a h�z�ba k�t h�napra, de azzal nyugtatta mag�t, hogy alig fognak tal�lkozni, �s Hermione �gy fog n�la lakni k�t h�napig, mintha senki nem lakna vele egy h�zba. Csak a b�jitalok �s a h�ztart�si munk�k miatt akarta a l�nyt befogadni. Tartott att�l is, hogy a l�ny hogyan fog erre reag�lni, ha r�j�n, milyen sz�nd�kkal veszi mag�hoz. Tudta, hogy hamarosan kiengedik a Szent Mung�b�l �s �gy tervezte, hogy besz�l vele, miel�tt bek�lt�zne hozz�.

Eltelt p�r nap �s h�rt kapott l�nyr�l. Kiengedt�k a k�rh�zb�l, �s megtudta azt is, hogy egyel�re Od�ban tart�zkodik. �rt neki egy levelet, hogy tal�lkozzanak az irod�j�ban m�snap.

***

K�t h�sz �v k�r�li l�ny hoppan�lt az Od� el�tt. Egyiknek barna, m�g a m�siknak v�r�s haja volt.

- De r�gen voltam itt – s�hajtott fel a barna haj�, nevezetesen Hermione Granger.

- H�t igen. Te tanulsz, �n dolgozok, nem nagyon j�runk �ssze – felelte Ginny.

- Hi�nyoznak a roxforti �vek…

- Nekem is. J� volt akkor. Meddig maradhatsz itt Hermione? – k�rdezte a v�r�s l�ny az ajt�n bel�pve.

- Sajnos nem tudom. Levelet v�rok Pitont�l – v�laszolt Hermione.

- K�r, hogy �n�la fogsz lakni…

- Ginny, ha tudtam volna, nem mondan�m le a megh�v�sodat. Ink�bb Ron, mint Piton – mondta halkan. Bel�ptek a konyh�ba, ahol v�rt r�juk egy v�r�s haj� n�.

- Szervusz Hermione! – k�sz�nt neki, majd megpuszilta. – Hogy vagy? �gy agg�dtam �rted, dr�g�m.

- J� napot, Mrs. Weasley. K�sz�n�m sz�pen j�l vagyok, semmi ok az aggodalomra – mosolyodott el Hermione. Mrs. Weasley nagyon any�skod� volt, ez�rt szerette �t.

- Kicsim, m�r olyan nagy vagy, nyugodtan sz�l�thatsz Mollynak. Gyertek beljebb, k�sz�tettem te�t – invit�lta be a l�nyokat.

- Anya – sz�lt Ginny -, hol vannak a fi�k?

- Dr�g�m, mindenki dolgozik – felelte az �desanyja. – Fleur pedig elment a kicsivel az egyik bar�tn�j�hez. Hermione n�lunk maradsz?

- Nem, Molly – v�laszolt szomor�an Hermione.

- Mi�rt nem? – k�rdezte.

- M�r m�s elv�llalt engem k�t h�napra – mondta.

- Szabad megtudnom, hogy kicsoda? – k�rdezte k�v�ncsian az asszony, de ekkor egy bagoly r�ppent be egy lev�llel, ami Hermion�nak volt c�mezve. Felbontotta a levelet �s elolvasta. Nagy s�hajjal engedte le a levelet.

- T�le kaptam – n�zett Ginnyre, mire a l�ny meglep�d�tt. – Molly, egy f�rfi v�llalt el engem – v�laszolt az asszony k�rd�s�re. - �s � nem m�s, mint Perselus Piton. – Mrs. Weasley leejtette a cs�sz�t, ami a kez�ben volt, �s r�n�zett csod�lkoz� szemekkel.

- Mondj�tok, hogy ez egy vicc! – h�pogott, de l�tta a k�t l�ny komor arc�t, �s elhitte a dolgot. – De, hogyan volt erre k�pes? J�, elismerem, hogy a h�bor�ban sokat seg�tett nek�nk, de az�rt… – nem tudott sz�hoz jutni.

- Sajnos �gy van, anya – felet Ginny. – Hermion�nak nem volt hol laknia, ez�rt Lupin�k hirdet�st adtak fel, �s Piton v�llalta, hogy befogadja.

- De m�gis csak kisl�ny – m�rgel�d�tt Mrs. Weasley, �s nem hagyta abba –, Piton legal�bb az apja lehetne. �s mi van, ha… ha – r�m�ld�z�tt.

- Nyugalom Molly – nyugtatta Hermione. – Most �rt nekem. Holnap be kell mennem hozz� a Miniszt�riumba, �s nem hiszem, hogy b�ntana – kortyolt a te�b�l.

- Anya, Hermione okos l�ny. Tudja, mit csin�l. Ha gond lesz…

- … akkor Arthur vagy Ron elint�zik Perselust – fejezte be a l�nya mondat�t Mrs. Weasley.

- K�sz�n�m – mosolyodott el Hermione. �r�lt, hogy ilyen j� bar�tai vannak, akik agg�dnak �rte.

Ekkor ny�lt az ajt�, �s bel�pett egy v�r�s haj�, kopaszod� f�rfi.

- J� napot, h�lgyeim! – k�sz�nt Mr. Weasley, most vette �szre a Hermion�t. – Hermione, de r�g l�ttalak. Hogy vagy? – k�rdezte vid�man. Hermion�ra is r�ragadt a j�kedv, �s egy pillanatra elfelejtette a baj�t.

- K�sz�n�m, nagyon j�l – hangzott a felelet.

- Molly, dr�g�m, k�sz az eb�d? – k�rdezte a feles�g�t.

- Igen, Arthur. Ha tudn�d, hogy mi t�rt�nt ezzel a l�nnyal – m�rgel�d�tt Mrs. Weasley Hermion�ra sand�tva.

- Mi�rt? Mi t�rt�nt vele? – k�rdezte meglepetten a f�rje.

- Anya, mi most egy kicsit felmegy�nk – mondta Ginny, �s Hermion�val egy�tt felsiettek az emeletre.

Bel�ptek egy kis vil�gos szob�ba. Halv�ny s�rg�ra festett�k a falat, k�k sz�nyeg bor�totta a padl�t. Ez volt a Ginny szob�ja, amit Hermione nagyon szeretett. Ebben a szob�ba aludt vele a ny�ri sz�netekben.

- J�l vagy? – k�rdezte bar�tn�j�t Ginny.

- Nem – hangzott a v�lasz. – Hogy �szinte legyek, rettenetesen – lehuppant az egyik fotelre �s s�rni kezdett.

- Jaj, Hermione – nyugtatta Ginny, �s �t�lelte a bar�tn�j�t. M�g t�z percig s�rt n�ma halkan, majd lassan megnyugodott.

- Tudod, Ginny – n�zett a bar�tn�j�re. –, Pitont csak tan�rk�nt ismertem �s egy�ltal�n nem akarok m�sk�pp r�n�zni. Nem tudok r�la semmit, mi�ta a h�bor�nak v�ge. De nem is k�v�nom l�tni, �s most meg er�szakkal n�la kell �lnem k�t h�napig. Hol igazs�gos ez? Tudod, megvett… – szipogott. Hirtelen fel�llt, majdnem Ginnyt is fell�kte. – Tudod, mit? Ha gonosz leszek �s bunk�, akkor majd k�ny�r�gni fog, hogy m�sn�l aludjak – vigyorgott k�r�rvend�en.

Ginny teljesen elk�pedt a hallottakon. Nem ilyennek ismerte Hermion�t. Mindig rendszeret�, udvarias �s illemtud� volt, de mostani viselked�s�t�l nem tudott sz�hoz jutni.

- Hermione, j�l vagy? – megn�zte a homlok�t, hogy nem l�zas-e.

- T�k�letesen – felelte a l�ny, �s visszav�ltott a „b�lcs” Hermion�ra. – Tudod, musz�j �gy viselkednem, ha nem akarok ott maradni – felelt kedvesen.

- Te tudod, hogy mit csin�lsz, Hermione – mondta szomor�an Ginny.

Az j�rt a fej�ben, hogy tal�n a sz�leinek elveszt�se v�ltotta ki bel�le ezt a furcsa viselked�st, ami egy�ltal�n nem volt r� eddig jellemz�. A l�pcs�n l�bdobog�s hallatszott, �s az �rkez� szinte bet�rt a szob�jukba. Egy magas f�rfi volt az �rkez�, akinek ugyan olyan v�r�s volt a haja, mint a h�g�nak, �s sz�les mosollyal k�sz�nt Hermion�nak.

- Szervusz, Hermione!

�rok kritik�t!