A k�vetkez� k�t nap folyam�n Hermione amennyire csak tudta, pr�b�lta elker�lni Pitont, ha tehette, az irod�j�ba vagy a tanterm�be z�rk�zott, hogy megfelel�en felk�sz�lj�n az �j tan�vre, s a lelk�t �jra nyugodt s�kra terelje. �tkezni sem j�rt a Nagyterembe, rendszerint a man�kat k�rte meg, bocs�ssanak valami harapnival�t a rendelkez�s�re. Az egyetlen alkalom, amikor elker�lhetetlen volt a tal�lkoz�s, a tan�ri megbesz�l�sek alkalm�val volt. K�nyelmetlen�l �rezte mag�t, ha a f�rfival egy helyis�gben kellett tart�zkodnia, de ann�l t�bb �nuralomra tett szert a hossz� �vek �ta tart� tan�ri p�lyafut�sa sor�n, hogy ez von�saira is ki�lj�n. Ellenben j� n�h�ny koll�g�ja megvet�en, lekicsinyl�en pillantott a f�rfira.

A n�, hab�r k�ls�leg teljesen �lc�zta �rzelmeit, hagyta, hogy bel�l felem�ssze a pokol t�zek�nt l�ngol� haragja, �s ism�telten fellobban� gy�l�lete. Gy�l�lte a f�rfit, ami�rt nem hallgatta meg, meg sem pr�b�lta �t meg�rteni, csak saj�t konoks�g�ra hallgatott. De m�g n�la is jobban gy�l�lte abban a pillanatban saj�t mag�t, ami�rt akkora �ldozatot hozott, �s m�g mindig �gy �rezte, rosszul d�nt�tt.

Legal�bb Harryt siker�lt megmentenem, �s norm�lis �letet �lhet!

„Tudod j�l, hogy Perselusnak igaza volt, a f�rjed m�r akkor is szerelmes volt bel�d…”

De �n sosem szerettem Harryt, Perselus� volt a sz�vem, de � nem k�rt bel�le.

„Akkor nem kellett volna f�l�ldoznod, s ma norm�lis �leted lehetne. Vele…”

Nem szeretett ahhoz el�gg�, hogy v�gig hallgasson!

„�ppen hogy annyira szeretett, hogy teljesen akarjon t�ged, ne csak egy r�szedet.”

Most m�r �gyis mindegy, gy�l�l engem, s �n is gy�l�l�m �t!

„Gy�l�l�d, mert m�g mindig rem�nytelen�l szereted.”

Hermione f�ladta a lelkiismeret�vel v�vott harcot, meg sem pr�b�lta kompenz�lni cs�fos veres�g�t, n�m�n ismerte el �nmag�ban, annak az �tkozott hangnak milyen nagyon is igaza van. Gy�l�lte, hogy mindazok ut�n, hogy Perselus elhagyta �t, m�g mindig szerette. �gy, mint soha el�tte senkit, s az�ta sem. N�ha hosszan elgondolkozott, h�nyszor is volt �lete sor�n szerelmes. Ott �llt harminchat �vesen, �s b�rmennyire is v�laszolni akart a k�rd�sre, nem volt biztos saj�t mag�ban.

Viktor Krum volt az els� fi�, aki l�nyk�nt tekintett r�, �s nem a not�rius str�ber, k�nyvmoly Grangerk�nt. Persze, impon�lt neki, hogy a h�res kviddicsszt�r �t h�vta mag�val a b�lra, hogy az � t�rsas�g�t kereste, de azt is biztosan tudta, sosem volt szerelmes Viktorba. Maximum tetszett neki a fi�, de tizen�t �ves fejjel m�g azt is t�lz�snak �rezte, puszt�n a hormonjai f�szkel�d�s�nek.

Azt�n ott volt Ron, aki kezdetben csak az egyik legjobb bar�tja volt, majd sz�pen lassan vonzalomm� alakultak az �rzelmeik, majd tal�n m�g t�bb�. M�gsem merte biztosan azt �ll�tani, hogy szerelem volt, mert ha ezt annak nevezi, milyen fogalommal tudja egyenl�v� tenni a Perselus ir�nt �rzett �rzelmeit? Ron egyszerre volt neki t�bb is, �s kevesebb is, mint a fi�ja. Elv�gre nagyon m�ly bar�ts�g tartotta egy�tt �ket sok �vvel kor�bbr�l a s�rl�d�saik ellen�re is, �s ugyan a fi�val �lte �t �lete els� intim pillanatait is, m�gis hi�nyzott az a forr�s�g, szenved�ly, amivel Hermione a szerelem sz�t defini�lta.

Sok�ig �gy v�lte, ha minden m�sk�nt alakul, egy �letre boldog lehetett volna Ron oldal�n, mert akkor is szerette valamilyen m�don, ha a mindent felem�szt� t�z nem is �gett a lelk�ben. De rossz korba sz�lettek, h�bor� idej�n nem szabad szerelmesnek lenni, mert �hatatlanul egy nap az ember arra �bred, az �rtelmetlen v�ront�s a boldogs�got is beszennyezi. Alig voltak egy�tt t�bb mint egy �ve, mikor a fiatal f�rfi egy csata sor�n s�lyos sebet kapott, majd a tehetetlen l�ny karjaiban meghalt ajk�n az �desen keser� sz�val: Szeretlek!

Az egykori tan�ra ir�nti szerelem m�r eg�szen m�s dimenzi�kba emelte, a v�gy�d�s �s szenved�ly �lland� fizikai f�jdalmat okozott sz�m�ra, ha a f�rfi nem lehetett a k�zel�ben. Ut�lta, hogy titkolniuk kell az �rz�seiket, de tudta, mindenki el�t�ln� a f�rfi miatt, s akkor a kapcsolatait elveszten� a F�nix Rendj�vel �s Harryvel is, m�rpedig ez l�tfontoss�g� volt, hiszen � volt a kapocs Perselus �s a Rend k�z�tt, rajta futottak kereszt�l a titkos inform�ci�k, melyek seg�tett�k a Nagy�r elleni k�zdelmet. Az m�r csak a sors fintora volt, hogy hi�ba pr�b�lt mindenkinek megfelelni, lassan szinte mindenkit elvesz�tett, s ha valaki a h�bor� v�gezt�vel mellette is maradt, �t addigra m�r nem tudta �rdekelni.

Harry miatt �ldozott fel mindent, hogy seg�ts�get ny�jtson a meg�zvegy�lt f�rfinak, v�g�l m�gis � szorult bar�tja t�mogat�s�ra. Bar�t… milyen gyorsan is v�ltozott meg a kettej�k viszonya. Amikor Hermione r�j�tt, hogy a m�lt mik�nt b�lyegzi meg egy �letre, r�d�bbent, kegyetlen utat sz�nt neki a v�gzet, amin neki v�gig kell mennie. Feles�g�l ment Harryhez, hab�r az �sz�rvek azt s�gt�k, keresse meg szerelm�t, al�zkodjon meg el�tte, gy�njon meg neki mindent, �s k�ny�r�gj�n, hogy fogadja vissza, � m�gis a k�nnyebb utat v�lasztotta. Tal�n kevesebb kock�zattal j�rt, de biztosan �ll�that�, kevesebb boldogs�got is ny�jtott sz�m�ra. Az �sszes �r�m�t egy mosolyg� arcocska ny�jtotta neki, mert amikor az �g�en csillog� szemekbe pillantott, �gy �rezte, �t l�tja visszapillantani.

Halkan kopogtattak az iroda ajtaj�n, majd v�laszt sem v�rva, nyikorogva benyitott az �rkez�. Perselus csak egy pillanatra emelte fel a tekintet�t, majd �jra az el�tte hever� pap�rkupacra �sszpontos�tott, s �jabb �s �jabb sorokat v�sett a pergamenre. K�zben a n� sz�tlanul a f�rfival szemk�zti sz�khez s�t�lt, le�lt, s n�m�n v�rta, am�g koll�g�ja v�gez a munk�j�val.

- Minek k�sz�nhetem a l�togat�s�t? – k�rdezte v�g�l n�h�ny perc dermedt csend ut�n Piton, s m�lyen a vele szemben �l� boszork�ny szemeibe n�zett.

- Tudni szerettem volna, siker�lt-e sikeresen berendezkednie? – v�laszolta az nyugodt hangon, s viszonozta a kutakod� pillant�st.

- Ugyan jobban kedveltem a r�gi pincebeli lakoszt�lyomat, de k�sz�n�m k�rd�s�t, remek�l megvagyok – mondta kiss� g�nyosan, majd k�nyelmesen h�trad�lt sz�k�ben. – J�l sejtem, hogy nem csup�n ennek k�sz�nhetem a l�togat�s�t?

- �h, ne haragudjon, hajlamos vagyok megfeledkezni r�la, hogy maga milyen j� emberismer� is – v�laszolt a n� hasonl� st�lusban, de a f�rfi szavaihoz k�pest az � hangs�lya �sdi ut�nzatnak hatott csup�n. – Val�ban m�sr�l k�v�ntam �nnel besz�lni, Perselus. A t�bbi tan�rr�l…

- Kedves Minerva, f�l�sleges agg�dnia. Nem fogok megs�rt�dni, ha nincsen kedv�k egy leveg�t sz�vniuk velem, s nem avatnak be a legfrissebb pletyk�kba – horkantott megvet�en a professzor, mire McGalagony lemond�an megforgatta szemeit.

- Perselus, ne �rtsen f�lre, �n szem�ly szerint �r�l�k az �n visszat�rt�nek, de sajnos a t�bbiek nem fogadt�k kit�r� �r�mmel a d�nt�semet, miszerint �nt alkalmazom.

- Teljes joggal. Ne kertelj�nk, sohasem tudtak megt�rni maguk k�r�l, �n m�r ebben az iskol�ban di�kk�nt is a legt�bb tan�r szem�t sz�rtam, a b�jitaltan tan�ri �ll�somat is mind�ssze Albus k�zbenj�r�s�nak k�sz�nhetem. Maga se �rtsen f�lre engem, Minerva, de meg�rtem �ket. Elv�gre Dumbledore a bar�tom volt, m�gis meg�ltem, ezek ut�n v�gk�pp nem v�rom el senkit�l, hogy a t�rsas�gomat keresse. �s �nnek sem kellene, mert m�g maga ellen fordulnak – hangj�b�l csak �gy �radt a keser�s�g, m�gis megk�nnyebb�l�ssel t�lt�tte el a gondolat, hossz� �vek �ta el�sz�r �szint�n kit�rulkozhatott valaki el�tt.

- Tudja, maga m�g mindig �pp olyan, mint volt egykoron, m�gis hatalmas v�ltoz�son ment kereszt�l – mondta v�g�l az igazgat�n� n�h�ny perc n�mas�g ut�n, majd lassan f�l�llt, �s az ajt�hoz s�t�lt.

- Minerva? – sz�lt m�g ut�na a f�rfi, mikor az id�s asszony keze m�r a kilincset �rintette.

- Igen? – n�zett vissza mik�zben halkan ejtette a sz�t.

- K�sz�n�m – suttogta Perselus, mire McGalagony egy apr�t b�lintott, majd mag�ra hagyta a f�rfit.

Piton ugyan nem mondta, mit k�sz�n, mert � maga sem tudta pontosan, m�gis j�l esett kimondania. K�sz�nte az �j es�lyt, a visszat�r�s lehet�s�g�t, de k�sz�nte azt is, hogy az id�s asszony valamilyen m�don a bar�tja akar lenni. K�sz�nte, hogy el�tte nem kell megj�tszania mag�t, hogy �nmaga lehet, s k�sz�nte, hogy l�tezik m�g �szintes�g az �let�ben. Egy ki�br�ndult l�lek sz�m�ra nincs is f�nyl�bb rem�nysug�r, mint mikor r�d�bben, nincs teljesen egyed�l.

Szeptember elseje azon napok k�z� tartozott Harry Potter �let�ben, mely fiatalkor�ban boldogs�ggal �s rem�nnyel t�lt�tte el, de mi�ta csal�dja volt, megfosztotta a kil�t�sait�l. Ahogy l�ny�t�l b�cs�zott, sz�ve �sszeszorult a gondolatra, ha Romola felsz�ll a vonatra, �jra egyed�l marad. Feles�ge �s gyermeke is t�vol lesz t�le, legjobb esetben is az iskolai sz�nid�n�l hamarabb nem tal�lkozhat vel�k, csak a munk�j�ba temetkezhet, s sz�molhatja vissza a napokat a viszontl�t�sig.

- Hi�nyozni fogsz, apu – mondta szeretetteljes hangon a fiatal l�ny, majd szorosan meg�lelte a f�rfi nyak�t, �s k�t cuppan�s puszit nyomott az arc�ra.

- Te is nekem, pr�cs�k – viszonozta a gesztust Harry, majd seg�tett felemelni l�nya l�d�j�t a szerelv�nyre, hogy m�g id�ben tal�ljon �res kup�t, amit majd bar�taival elfoglalhat.

- Azt�n vigy�zz magadra, �s �lvezd, hogy nem l�gok a nyakadon – nevetett cseng� hangon Romy, s elt�nt a f�rfi szeme el�l.

Potter rezign�ltan �llt m�g percekig a peronon, v�rva, hogy a Roxfort Express s�r� f�st�t eregetve kid�c�gj�n az �llom�sr�l. Egy pillanatra l�tni v�lte az egyik ablak m�g�tt l�nya sziluettj�t, majd a k�vetkez�ben ism�t elt�nt el�le.

Harry �let�ben szemmel l�that�lag a csal�dja ny�jtotta a biztos pontot, de azt nem tudhatta senki, hogy milyen hideg �s merev h�zass�gban is �l Hermion�val. Szerelemes volt egykor a n�be, nagyon is, t�ls�gosan, s akkor az Ginny elveszt�s�t vonta maga ut�n. Elvesztette az els� feles�g�t, aki �gy szerette �t, ahogy Hermion�t�l akarta, hogy szeresse. �s ugyan alig telt el p�r h�t Ginny temet�s�t k�vet�en, �s feles�g�l vehette a szeretett n�t, de boldog sosem lett. Az �vek m�lt�n kihunyt az a szenved�lyes v�gy�d�s, ami sebezte a lelk�t, �s �jfent bar�ts�gg� tompult, vagy m�g ann�l is kevesebb�, de a l�tszatot igyekeztek megtartani.

Ha m�s�rt nem, akkor Romol��rt. Harry ugyan tudta, hogy feles�ge szeretett valakit a m�ltban, de mivel konokul hallgatott a kil�te fel�l, � nem feszegette a t�m�t. Meg�g�rte neki, hogy a gyermeknek apja helyett apja lesz, b�rki� is a kicsi, s ezt tartotta is. Forr�n szerette a gyermeket, mindazt a szeretet pr�b�lta neki adni, amit Hermione nem fogadott el. Sz�m�ra a legnagyobb aj�nd�k viszonz�sul a l�ny rajong�sa volt, �s az �desen cseng� hangja, ahogy kiejti a b�v�s, lehengerl� sz�csk�t: Apa.

Senki egy pillanatig nem k�telkedett benne, hogy a kis Romola ne az � l�nya lenne, annyira hasonl�tott r� hossz�, fekete haj�val, �s kalandv�gy� term�szet�vel. Von�sai ugyan egy�rtelm�en anyj��i voltak, ak�rcsak tud�st�l csillog� s�t�tbarna szemei, de senki nem tudta volna meg�llap�tani, hogy nem Potternek sz�letett.

Hirtelen egy tomp�n fel� lebeg� hang r�ntotta vissza Harryt gondolataib�l, majd megl�tta az ablakban fel� integet� l�ny�t. Halv�ny mosoly jelent meg ajkai szeglet�ben, ahogy visszaintett a gyermeknek, k�zben a vonat lassan mozg�sba j�tt.

- Szeretlek, apa! – kiab�lta a kerekek kattog�s�t �tharsogva Romola, majd puszit k�ld�tt tenyer�b�l r�ptetve fel�.

- �n is szeretlek, kicsim – suttogta halkan, tudv�n, l�nya m�r �gysem hallja meg a szavakat.

Harry Potter szerette a kisl�nyt, de vajon akkor is oly gondoskod�an neveli fel a gyermeket, �s hagyja, hogy ap�nak sz�l�tsa, ha tudja, hogy Perselus Piton gyerek�t neveli?

�rok kritik�t!