Kivételesen ideges vagyok. Ritkán sikerül így felbosszantani. Bemegyek a klubhelyiségbe, bár egyáltalán nem vágyok társaságra. Engem nem szoktak visszautasítani! Leveszem, majd a ládámra hajítom a taláromat, és a cipőmet is lerúgom. Elzavarok a díványról két ötödéves fiút, és hanyatt vágom magam. Behunyom a szememet, és várom, hogy lehiggadjak. Sajnos, ez nem következik be, sőt, alig öt perc múlva egy kezet érzek a derekamon, és a kéz gazdája megpróbál megcsókolni. Felnézek.

- Mit művelsz, Malfoy? – sziszegem a képébe, miután megragadom a nyakkendőjét. Szívesen szabadulna, de nem tud.

- Éppen leveszlek a lábadról! – feleli magabiztosan vigyorogva.

- Te ezt annak nevezed? – meredek rá, s közben észrevétlenül szorosabbra húzom a nyakkendőjét. Próbál elhúzódni, de még nem eresztem. – Ennyiből áll a széptevésed? – gúnyolódok. Közben elengedem a kravátliját, véletlenül épp akkor, amikor menekülne. Hanyatt is esik szépen. Elszánt, csúf vigyorral az arcán hajol hozzám.

- Nem feleségül akarlak kérni, csak megfektetni! – súgja, de úgy, hogy mindenki hallja, közben a kezét a combomra teszi, s lassan a szoknyám alá csúsztatja.

- Hát miért nem ezzel kezdted? – ülök föl elszántan. Ez a Malfoy feszültség-levezetésnek éppen jó lesz. Felállok, ismét megmarkolom a nyakkendőjét, és húzni kezdem a fiúk hálókörlete felé. Lecövekel.

- Mi van? – nézek hátra. – Félsz tőlem?

Megtaláltam Malfoy gyengéjét. A hiúságát. Senki ne gondolja egy Malfoyról, hogy gyáva! Ezután már fölényes vigyorral követ a saját szobájába. Kinyitom az ajtót, majd a bent rostokoló fiúkra rivallok:

- Kifelé!

Zambini ugrik első szóra, de a két bambának több idő kell. Néznek ránk értetlenül, de a pálcám hamar meggyőzi őket. Ahogy kettesben maradunk, lelököm Malfoyt az ágyára. Még mindig úgy vigyorog, mintha születésnapja lenne. Rámászok, és leveszem a nyakkendőjét. Azután kigombolom az inget, és a fogaim közé veszem a kulcscsontját. Vékony bőre hamar átszakad, s kibuggyan a vére. Lenyalom. Sós, mégis émelyítően édes. Feltépem az inget, és végigkóstolom Malfoy szőke pihékkel bőven ellátott hasfalát. Az izmok megfeszülnek a bőre alatt, s amíg én a nadrágjával babrálok, felül. Megfogja a nyakamat, magához húz, hogy megcsókoljon, de elrántom a fejem. Közben végigsimogatja a testemet. Meg kell hagynom, érti a dolgát. Elúrhodik rajtam a vágy. Az ölébe ülök, s ő, miközben a melleimet ízlelgeti, türelmetlenül félresodorja a fehérneműmet, és magára húz.

Vágyam csitultával felállok az ágyról, rendbe szedem az öltözetemet, és magára hagyom Malfoyt. Úgy döntök, úszok egyet. A tóparton ledobom a ruhámat, és a hideg vízbe csobbanok. Ez legalább lehűt. Olyannyira, hogy öt perc múlva vacogva mászok a partra. Magamra rántom a ruhámat, és visszasietek a kastélyba.

A vacsora közben a fél Mardekár engem bámul. Malfoy, a két bambája, Zambini, és persze mindenki, aki a klubhelyiségben volt akkor. Malfoy gőgösen, elégedetten feszít Crak és Monstro között, Parkinson drága pedig összehúzott szemmel figyel minket. Én azonban nem foglalkozok senkivel. Egy gyors pillantás a tanári asztal felé: Coolmann nem néz erre. Annál jobb. Újra felgyülemlik bennem a düh. Lecsapom a villámat, és kimegyek aludni. Egy kis bűbáj, és hiába van október, nem fázom a szabadban.

Másnap SVK-n Coolmann nem kímél.

- Ma megtapasztalják, milyen az Imperius-átok hatása – kezdi meg az órát. Felhorkantok, persze, meghallja.

- Miss Eera, mondandója van?

- Nincs, professzor úr – felelem.

- Helyes! Lejönne ide mellém? – kérdezi. Nincs kedvem a többiek előtt parádézni.

- Nem! – válaszolok hetykén.

- Biztos benne, Miss Eera? Imperio! – kiáltja, rám szegezve a pálcáját.

Ismét elborít az a fura kettősség. Bár nem akarok, mégis felállok, és elindulok Coolmann felé. Na nem! – dübörög az agyamnak az a része, amelyik nem áll az átok hatása alatt. Nem hagyhatom, hogy Piton után Coolmann is rám kényszerítse az akaratát! Tudatom mélyéről előbányászom, amit a mentorom tanított. Még néhány lépést teszek a padok közt, s közben vitatkozom magammal. Végül ÉN nyerek, s ezzel legyűröm az átkot.

- Lamia! – emelem fel a pálcámat. Coolmann arca erre eltorzul a rémülettől, és a fejét rázva hátrálni kezd. Kék lófarka a hátát söpri, kezében megremeg a pálca. Tudom jól, miféle rémképet lát; én küldöm neki. Kíváncsi vagyok, milyen hatással volt rá a találkozásom az akromantulával. Elégedett vagyok az eredménnyel. Mielőtt túl messzire mennék, megszüntetem az átkot.

- Gratulálok, Miss Eera! – mondja egy kis torokköszörülés után. – Sikerült legyűrnie az Imperiust! Visszamehet a helyére!

Hátat fordítok neki, s gonosz mosollyal nyugtázom, hogy nem hagyta hidegen a rémkép.

- Mellesleg, miféle átkot használt? – kérdezi. Nem tudom visszatartani, kikívánkozik a kérdés:

- Nem tudja?

Haragosan megvillan a szeme, végül megőrzi a nyugalmát.

- Én sem ismerhetek minden átkot, Miss Eera! Tehát? Megosztaná velünk a tudását? – kérdezi gúnyosan. Egyre inkább úgy beszél, mint Piton.

- Ezzel az átokkal rémképet lehet küldeni az ellenfélre. Ha akarom, egy sereg dementort is vetíthetek elé, vagy valakinek a szenvedését, esetleg a halálát – felelem, mélyen a szemébe nézve.

- Ha adhatnék magának pontokat, akkor a Mardekár tíz ponttal lenne gazdagabb, amiért sikerült legyűrnie az Imperiust! És pontosan ugyanennyit vonnék le, amiért megtámadta a tanárát!

Ezután elfordul tőlem, és magyarázni kezd az osztálynak. Nem figyelek rá, ezt már megtanultam, mástól.

A révedezésből egy kis pergamen riaszt fel, ami az orrom előtt a padon landol. Szétnyitom.

Klassz voltál tegnap az ágyamban! Mikor ismételjük meg?

Ki mástól jöhetett, mint Malfoytól? Az első gondolattól, ami az eszembe jut, kis híján felnevetek. Szegény fiú, ha tudná, amit én… Mielőtt azonban bárhogyan reagálhatnék rá, a cetli kiröppen az ujjaim közül, s Coolmann kezében köt ki. Hát, erre csak annyit tudok mondani: ciki! Elolvassa az üzenetet, arca elkomorodik. Összegyűri a pergament, és zsebre vágja.

- Mr Malfoy, ha megkérhetném, ne az én órámon tárgyalja ki a magánéletét! – mondja hidegen, s mintha közben engem fixírozna. Talán csak hallucinálok, de mintha egy csepp féltékenységet is kihallanék a hangjából…

Ahogy vége az órának, kimennék a teremből, de Coolmann hangja visszatart:

- Miss Eera! Szeretném, ha megtanítaná nekem azt az átkot…

- Muszáj? – kérdezem fintorogva.

- Igen!

Azt hiszem, a válasza egyértelmű. Közben azt veszem észre, hogy már csak ketten vagyunk a teremben.

- Most óhajtja, professzor úr? – kérdezem, mintha ez lenne minden vágyam.

- Jó lesz ebéd után is, Miss Eera – feleli, s közben elrámolja a holmiját.

Sarkon fordulok, és kimegyek a teremből.

Malfoy és bandája összeesküdött ellenem. Nincs máshol hely, csak Malfoy mellett, így hát odaülök.

- Szia, édes – súgja a fülembe. Megütközve nézek rá. Belopott valami alkoholt, vagy mi? Kihasználja a lehetőséget, és lesmárol. Gyorsan kiszabadítom magam.

- Hülye vagy? – rivallok rá. – Mit akarsz?

- Elolvastad az üzenetemet, nem? – kérdezi magabiztos vigyorral.

- El hát. És?

- Mondtam: megismételhetnénk a tegnapi dolgot… - súgja sejtelmesen, miközben keze elkalandozik.

- Te rosszul vagy összerakva! – mondom jó hangosan.

- Ugyan, ne mondd, hogy nem élvezted! – Kezdi elveszíteni a türelmét.

- Hát ide figyelj, Draco ’Öntelt’ Malfoy! – sziszegem, miközben a híres-neves szürke szemeibe meredek. – Tegnap azért feküdtem le veled, mert ÉN úgy akartam! És igen, élveztem! De ez nem jelenti azt, hogy még egyszer kérnék belőled! Úgyhogy tartsd magad a nadrágodban, vagy ránts magadra valaki mást! Mondjuk, Parkinsont! – bököm neki oda gonoszul. Lebiggyeszti a száját, szeme résnyire szűkül.

- Ne legyél ennyire biztos magadban, Eera! – fenyeget halkan.

- Mert különben? – kérdezem hetykén. – Lerajzolsz, és kiszínezel? – Most még el is sápad. Hiszen tudjuk: senki nem tehet nevetségessé egy Malfoyt!

- Ezt még…

- Tudom, tudom, meg fogom bánni… - legyintek unottan. – Találj már ki valami újat!

Elveszem tőle a villát, és kilopok pár falat ételt a tányérjából. Elhűlve néz, de nem csak ő, hanem mindenki más is. Ilyet még senki sem merészelt. Elkapja a tarkómat, és magához húz.

- Ezentúl mindig nézz a hátad mögé! – súgja, majd búcsúzóul még beleharap az alsó ajkamba, amitől kicsordul a vérem.

- Vigyázz, Malfoy, ne szoktass rá a vérre! – súgom most én. – Tudod, az egyik ősöm vámpír volt!

Ismét kivillantom az átlagosnál hosszabb szemfogaimat, amik most ráadásul vörösek a véremtől. Erre gyorsan hátrébb csúszik a padon, már-már Crak ölébe ül.

Otthagyom a díszes kompániát, és kivonulok a teremből. Közben a számat törölgetem, és ízlelgetem a vért. Nem is olyan rossz.

Az SVK termet zárva találom. Gondolok egyet, felragacsolok a plafonra egy szál pókhálót, majd felmászok rá, és fejjel lefelé lógva várom meg Coolmannt. Egy kicsit denevér vagyok, egy kicsit pók… Úgy megy el alattam, hogy észre sem vesz. Csendben leereszkedem mögötte, és belépek utána a terembe. Ő már az asztalának támaszkodik. Becsukom az ajtót, s kíváncsian várom, mit tesz.

- Mi ez? – kérdezi, miközben előhúzza a zsebéből Malfoy cetlijét.

- Az, aminek látszik, professzor úr!

- Érez valamit Malfoy iránt? – faggatózik tovább.

- Talán tiltja a házirend? – kérdezek vissza. – Mellesleg mi köze van hozzá? Talán az bántja, hogy nem használta ki az alkalmat? – Ennél kihívóbb nem is lehetnék.

- Te kis ribanc! – leheli, és egy pálcalegyintéssel bezárja az ajtót. Azután elhajítja a pálcáját, és magához szorít végre. Megfordul velem, és az asztalra ültet. Szétgombolja a blúzomat, amit gyorsan leveszek. Hanyatt fektet az asztallapon, és mindkét kezével simogat. Felülök, ledobom a melltartómat, hadd ízlelje meg minden porcikámat.

Már ő is félmeztelen, s én a kemény izmokat cirógatom a mellkasán. Ő csak borzong, és sóhajtozik. Felfedezem, hogy a szőre is halványkék, mint a haja. Vajon OTT is kék…? Hogy kideríthessem, az övével kezdek babrálni, de lefogja a kezemet.

- Ezzel még várjunk! – sóhajtja. – Lesz más, alkalmasabb lehetőség!

- Utálom, ha félbeszakítanak! – sistergem, és magamra rántom a ruháimat. – Lehet, hogy ribanc vagyok, de nem akármilyen! Ha nem kér belőlem a professzor úr, az a maga baja! – mondom megvetően, és magára hagyom.

November van, az első roxmortsi hétvége. A mentorom elintézte, hogy lemehessek a faluba, ha az elősegíti a terv megvalósulását.

Beállok a sorba, egy csapat hugrabugos közé. Nem ismerjük egymást, épp ezért vagyok velük. Nem hiányzik sem Malfoy, sem a Potter-alakulat. Sosem jártam még Roxmortsban, nagyon kíváncsi vagyok rá.

Sorra kerülök. Frics rám néz, végigböngészi a listát, majd int, hogy mehetek. Kint vagyok végre! Beszippantom a levegőt, és lesétálok a lépcsőn, és meg sem állok a faluig. Van nyolc órám, hogy mindent végigjárjak.

Megcsodálom Zonko Csodabazárját, Madam Puddifoot kávézóját csak kívülről tekintem meg. A Mézesfalásban szerzek egy-két cukorpennát. Alig lépek ki az üzletből, esni kezd a hideg havas eső. Hát igen, novemberben ez olykor előfordul… Elmegy a kedvem a kirándulástól, ezért amilyen gyorsan csak tudok, visszamegyek a kastélyba. Szerencsére nincsenek sokan, csak az alsóbb évesek. Lehajítom a taláromat, és előveszek egy pergament és a pennámat, és elvonulok a könyvtárba. Leülök egy eldugott zugba, és írni kezdek. A leckét is meg kell írni valamikor…

Alig fejezem be az írást, feltűnik mellettem Granger.

- Szia! – üdvözöl. – Leckét írsz? – kérdezi, miközben összesodrom a pergament, és a zsebembe csúsztatom.

- Granger, eddig azt hittem, hogy értelmes lány vagy – felelem indulatosan.

- Én csak…

- Granger!

- … barátkoznék veled… - fejezi be kissé megszeppenve.

- Granger! Bunkó mardekáros vagyok. Nem mond ez neked valamit?

- Szerintem nem szabad elítélni valakit…

Előrántom a pálcámat. Ijedten néz rám, de nem mozdul.

- Figyelmeztettelek, Granger! – sziszegem, és dühömben simává változtatom a loboncát. Nem várom meg, míg véleményt nyilvánít, magára hagyom.

A klubhelyiségben a táskámba csúsztatom a pergament, a többi házi dolgozat mellé. Ezután átülök a kandalló előtti fotelbe, és a támláról lelógatom a lábamat, hogy a tűz felmelegítse egy kicsit. Nézegetem a lángokat, s közben kicsomagolom, és nekiveselkedek az egyik cukorpennának. Lassan szivárognak a többiek, és vidáman mesélik egymásnak a faluban történteket.

- Oh, Fitrah, nagyon erotikus, ahogy azt a cukorpennát nyalogatod… - hallom Malfoy hangját. - Nálam is van egy, nem kóstolod meg? – Haverjai fulladoznak a röhögéstől.

- Itt mindenki előtt, Malfoy? Most rögtön akarod? – kérdezem nyugodtan, miközben mellém sétál, és leül a fotel karfájára, a lábaim mellé, és megragadja a bal combom belső felét. Elrántom a lábamat, és Malfoy legkényesebb pontjára helyezem a sarkamat.

- Először is: senki nem szólíthat a keresztnevemen! Másodszor: most szólok utoljára: ne érj hozzám még egyszer! – sziszegem, és némileg erősebben nyomom a lábamat Malfoyra. Menekül is, bár nincs sok helye.

- Mert különben mit teszel? – firtatja. Elgondolkodom.

- Van nekem másik cipőm is… Nagyon hosszú, és nagyon hegyes fémsarokkal…

Úgy látszik, Malfoynak fontosak a koronaékszerei, mert sürgősen odébb áll, én pedig nyugodtan elfogyaszthatom az édességet.

Mivel nincs jobb dolgom, ebéd után megnézem a kviddicsedzést. Szerencsére már nem esik. Leülök a lelátóra, és nézem, ahogy röpködnek a levegőben. Malfoy lustán köröz a játékosok felett, a cikeszre vadászva. Igazán testhez álló feladatot vett magára: nem kell hajtania, s ha mégis elkapja a cikeszt, övé a dicsőség.

Hét sorral előrébb felfedezem Parkinsont, aki Malfoy minden egyes megmozdulását tapssal és visítozással jutalmazza. Befogom a fülem, hogy ne halljam. A denevérek simán bevennék a kórusukba, a felső szólamba.

Nem bírom tovább ezt a hangot! Felállok, hogy visszainduljak a kastélyba, amikor nem messze tőlem az egyik terelő becsapódik a padok közé, mint egy krumpliszsák. Nem túl tempósan, de odamegyek, és megnézem, egyben van-e még. A szerencsétlen beszorult a padok közé, hiába próbál kikászálódni. Kirántom a lyukból, és a szemébe nézek. Homályos tekintete azt sugallja, hogy jókora ütést kapott a fejére, valószínűleg egy gurkótól. Közben megérkeznek a csapattársak is, ketten közrefogják a balesetest, és a gyengélkedő felé indulnak vele. Egy harmadik összeszedi a seprű darabjait, a többiek pedig azon tanakodnak, hogy kit állítsanak be helyette. Egyszer csak a nevemre leszek figyelmes.

- Hé, Eera, tudsz repülni?

- Nem t’om – felelem. Ha egyszer ez az igazság!

- Ne mondd, hogy még nem ültél seprűn! – rökönyödnek meg azonnal.

- Ez van, fiúk! – tárom szét a karomat, majd ismét a kastélyba indulok. Három egész lépést tudok megtenni, de akkor Malfoy elém ugrik, és a kezembe nyomja a seprűjét.

- Itt a remek alkalom, hogy kipróbáld, Fitrah!

- Eera!

- Mindegy! – vigyorog. – Felülsz rá, ellököd magad, aztán amerre fordítod, arra megy!

A lábaim közé veszem a sporteszközt, s látom Malfoy szemén, hogy szívesen lenne ő seprű. Finoman elrugaszkodom, és…

Jiiiiiiháááá! Ez klassz! Igaz, hogy cudar hideg van itt fenn, és a menetszéltől könnyezek, de kit érdekelnek most ilyen apróságok? Amikor úgy érzem, hogy már stabilan ülöm meg a seprűt, és már icipicit sem billegek, trükközni próbálok. Előre döntöm, majd felhúzom, aztán egy erőteljes jobbra dőlés, amitől kétszer körbefordulok, időnként kombinálom őket. Azután leszállok a fűre.

- Kösz, Malfoy, ez jól esett! – mondom, miközben visszaadom neki a seprűt. És most már tényleg elindulok a kastélyba.

- Hé! Nem akarsz beállni a csapatba? – kiált utánam.

- Nem bizony!

- De hát miért? – csodálkoznak többen is.

- Repülni jó. A gurkót kerülgetni nem!

Mágiatörténeten mélyen horpasztok. Fogalmam sincs, miért járok erre az órára, azon kívül, hogy alszok. Ráadásul, szerencsétlenségemre, ma mellém ül Malfoy. Óra vége felé elém tol egy cetlit:

Mi bajod velem? Miért nem kellek?

Te jó ég, minden pasi ilyen ostoba? Miért nem bírják elfogadni a visszautasítást? Lefirkantom az első választ, ami az eszembe jut:

Nem szeretem a szőkéket. Könnyen koszolódnak!

Na jó, ez nem teljesen igaz. Ismerek egyet, aki kifejezetten megbabonáz. Amint elolvassa, csúnyán elvörösödik. Szerencsére, épp vége az órának, így hamar lerázom.

A következő SVK órán Tan egy pálcalegyintéssel magához hívja a házi dolgozatokat. Mindegyikre vet egy-egy pillantást.

- Miss Eera, az ön leckéje értékelhetetlen. Kérem, óra végén maradjon itt, és megbeszéljük, mi legyen magával. Gondolom, év végén szeretné letenni a vizsgát Sötét Varázslatok Kivédéséből, ugye?

- Igen, Coolmann professzor - válaszolom. Talán észhez tért, és mégis elfogadja, amit kínálok neki. Más oka nem lehet annak, hogy itt tart… A dolgozatom ugyanis tökéletes.

Óra végén lesétálok elé. Nem teketóriázik, kigombolja a nadrágját, és finoman térdre kényszerít. Nem kell sokáig ingerelnem. Azt hiszem, inkább nem részletezem, ami utána történik.

- Elnézést, professzor úr, itt maradt a…

Meglepetten nézünk a hang irányába.

MALFOY!

Csodálkozva áll az ajtóban, majd lassan elvigyorodik, és kisétál a teremből. Coolmann kapkodva, én valamivel kényelmesebben felöltözöm, majd elhagyom a termet. A második fordulónál ott áll Malfoy, alighanem rám vár.

- Ejnye, Fitrah, kikezdesz egy tanárral? – gúnyolódik. A válasz, ami az eszembe jut, annyira sablonos – semmi közöd hozzá, Malfoy! -, hogy inkább csöndben maradok, és elmegyek mellette. Utánam nyúl, és visszaránt.

- Ne félj, megőrzöm a kis titkotokat – mosolyodik el. Az akromantula vigyorgott így rám, mielőtt felnyársalt. Sejtem, mi következik.

- Feltéve, ha…? – kérdezem.

- Feltéve, ha cserébe… - húzza az időt. Türelmesen várom a folytatást. - … lefekszel velem. Hetente egyszer. Legalább.

- Talán, Malfoy! Talán! – vetem oda, és kiszabadítom a kezemet.

Lehet, hogy az első útja az igazgatóhoz vezet. Nem érdekel. Coolmann sorsa sem izgat különösebben. De nekem feladatom van, amit el kell végezzek.

Kimegyek a hálómhoz, kicsit javítgatok rajta, de a végeredmény egy nagy gubanc. Eltüntetem, újat készítek helyette.

Szerencsére másnap kezdődik a karácsonyi szünet, így szinte kiürül az iskola. Megvárom a reggeli végét, csak akkor megyek be, amikor már mindenki elindult a vonathoz. Még sikerül felkapnom egy pirítóst, mielőtt eltűnne a teríték az asztalról. Rágcsálni kezdem, és a tanári asztal felé pillantok. Szinte senki nincs már ott, csupán Hagrid dolgozik azon, hogy kimásszon az asztal mögül. A klubhelyiségbe megyek, hogy megfürödjek, de feltart egy harmadikos lány.

- Hello, te vagy Fitrah Eera, ugye?

Bólintok. Erre egy levelet nyom a kezembe, és elszalad. Széthajtogatom a pergament, és elolvasom a tartalmát. Végül dühösen összegyűröm, és zsebre vágom.

Tizenegy perc alatt érek fel a hetedikre. Megállok a kőszobor előtt.

- Csokoládés puding! – mondom, mire a rusnyaság félreugrik, és én beléphetek az igazgatói irodába.

- Köszönöm, hogy eljött, Miss Eera! – üdvözöl Dumbledore az irodája előterében. Hahh, mintha olyan sok választásom lehetne!

- Malfoy köpött, mi? – morgom magam elé. Dumbledore úgy tesz, mintha nem hallotta volna.

- Kérem, jöjjön beljebb! – invitál.

Arra, ami ott bent vár, nem számítok. Coolmann áll az asztal előtt. Ezek szerint Dumbledore őt is idehívatta…

- Miss Eera, Coolmann professzor volt oly kedves, és tájékoztatott, mi történt önök között.

- Idióta! – sziszegem halkan.

- Miss Eera, szereti ön Coolmann professzort? – kérdezi az igazgató. Meghökkenve nézek rá. Hol él ez a vénember?!

- Nem! – felelem határozottan.

- Értem. Ez megnehezíti a dolgokat – sóhajtja, majd a szájába hajít egy pipacspiros cukorkát. - A házirend ugyan tiltja a tanár-diák viszonyt, de ha mindketten megígérik, hogy ez nem fordul elő többször, nem tanácsolom el a Roxfortból. Ami pedig önt illeti, Coolmann professzor, nem engedheti meg magának az iskola, hogy kirúgjuk. Nem maradhatunk Sötét Varázslatok Kivédése tanár nélkül. Márpedig alig hiszem, hogy találnék jelentkezőt erre a posztra. Ráadásul ilyen rövid időn belül… - simogatja meg a szakállát Dumbledore, majd folytatja.

- Amíg véget nem ér a tanév, nem érintkezhetnek egymással. Szigorúan csak a tanóra keretein belül. Továbbá, ha lehet, ez a dolog maradjon köztünk.

- Értem, igazgató úr! – felelem. Ezt nem lesz nehéz betartani.

- Elmehet, Miss Eera! És kellemes ünnepeket!

- Önnek is, Dumbledore professzor! – mondom, és kilépek az irodából.

Zuhanyozás után, már felöltözve ülök a kedvenc fotelomban. Becsukom a szememet, Kicsit elszunyókálok, fel kell dolgoznom a történteket. Álmomban valaki a nyakamat csókolgatja.

- Gondolkoztál az ajánlatomon, édes? – suttogja egy túlfűtött hang.

Ijedtemben majdnem a földre esek.

- Mit keresel itt, Malfoy? – kérdezem.

- Apámék Franciaországban töltenek néhány hetet. Úgy döntöttem, idén kivételesen a kastélyban maradok… - von vállat fellengzősen.

- Természetesen ennek semmi köze a zsarolásodhoz, ugye? – kérdezem élesen.

- Dehogy nincs! – kacag fel. – Nagyon is sok köze van hozzá!

- Nem tudsz veszíteni, ugye?

- Nem, valóban nem! Éppen ezért, ha naponta húszszor utasítasz el, akkor én huszonegyedszerre is magamnak akarlak!

- Malfoy! – csodálkozok. – Te belém estél?

- Na, még csak az kéne! – néz rám meglepetten. – Nekem csak a tested kell, lehetőleg minél többször!

Megjegyzés nélkül hagyom, ezt talán bátorításnak veszi, mert ismét rám mászik. Úgy vágom pofán, hogy hanyatt esik.

- Látom, nem értesz a szóból! – mondom. A combjaira térdelek, kigombolom az ingét. – Minden áron szexet akarsz? – faggatom, miközben lassú mozdulattal végighúzom az arcán és a mellkasán a pálcámat. Csak egy félős bólintásra telik az erejéből. Ahogy az ágyéka fölé érek a pálcával, ismét megszólalok.

- Megkaphatod… - mosolygok rá. Körülbelül úgy, mint vércse a verébre. Felcsillan a szeme, és nyújtja a kezét, hogy magára húzzon, de gyorsabb vagyok nála.

- Voluptas! – kiáltom, mire felhörren, és megvonaglik, végül összerándul. A feje visszakoppan a padlóra, és hangosan liheg. Leszállok róla.

- Ha szépen beszélsz velem, talán megtanítom neked! És akkor még Parkinsonra sem lesz szükséged!

Írok kritikát!